|
|
 |
 |
 |
|
A történelem folyamán a
társadalmak mindig bizonyos megállapodások, szabványok
és kánonok összességén alapultak, amelyeket egy
adott pillanatban elfogadhatóknak, igazoltnak
és megengedettnek tartottak.

|
| Az
emberi tökéletlenség az idő folyamán
mindig megtett mindent amit tudott,
hogy a közös fönnmaradás érdekében fékezze
a rossz indulatokat, beiktassa a hasznos
fogalmát, fölébressze a kivánatos iránti
érzetet és korlátozza azokat a cselekedeteket,
amelyek bizonyos értelemben eredménytelenek
lehetnének. Az ilyen |
|
törekvések eredményei, a
legenyhébben szólva, vátozóak voltak. Másrészt,
az emberiség e sziszifuszi fáradozásai, sajátos
következményként, muszáj nyomot hagyniuk többek
között az egyén törékeny pszichéjén, nem ritkán
az egész társadalomén is.
 |
| A lélek közös
betegségeiről hálátlan dolog beszélni,
már azért is, mert nehéz megtenni azt
a minőségi törekvést, amely a betegség
előidézői által alkotott bűvös körből
való szabadulást értelmezi. Nehéz magunkat
egy semleges és objektiv értékelő |
|
helyébe tenni. Az egyéniről
viszont, szabály szerint mindig mások betegségéről
már érezhetően könnyeb szólni. Mondanom kell: az
ember ebben az értelemben csak annyit tud segíteni
a másikon, amennyit a képességei megengednek, ami
a betegség összetettségéhez és ennek az ember lelkének
labirintusaiban szétszórt okozóihoz viszonyitva,
nem riktán elég kevés.
 |
A humanitás
és etika alapelvei viszont állandó törekvést
követelnek annak megőrzésére.
Ezeket az elveket követi bizonyosan
az Aggokháza személyzete is Törökbecsén,
amely a pszihiátriai osztályon kb.300
lelkibeteget gondoz. |
|
|
|
|
|
|
|
 |
 |
| Az
Aggokháza gondozottjai pillanatnyilag nagyon rossz
körülmények között élnek. A nem megfelelő higiénia,
az átalakításra váró helyiségek és a rossz komfort,
csak néhány a sürgős megoldást igénylő problémák
közül. Az otthonnak leginkább pénzbeli segélyre
van szüksége. [tovább...] |
|
 |
|
|
|
 |
 |
 |
| Ha
kérvényezni szeretné egy jövendőbeli
|
|
| gondozott
fölvételét az otthonba, kérjük, töltse
ki a következő űrlapot [tovább...] |
|
|
|
|
 |
 |
| Ha
munkát szeretne vállalni az Aggokházában,
kérjük, töltse ki a következő kérdőívet
[tovább...] |
|
|
|
|
|
 |