|
|
 |
 |
 |
| A KÖZÉPKOR
Ebben az időszakban a lelkészek
veszik át az elmebetegekről való gondoskodást. Egyidejűleg
múlhatatlanul sor kerül az ókor előtti időszak demonológiai
elvei fölújulására is, most a teológia erőos befolyása
alatt. A közékori keresztyén világ pszichiátriája elméletben
és gyakorlatban is teljes mértékben az eretnekek üldözése
és száműzetése által merül ki.
|
|
|
az
elmebetegekkel való bánásmód a középkorban
|
Megújult erőve, ismét fölbukkan az egzorcizmus kultusza.
Az elmebetegek olyan embereknek számítanak, akik az
ördög szövetségesei, és akik természetfölötti hatalommal
rendelkeznek. Igy a test sanyargatását ezúttal mint
maga a benne lakozó ördög kinzását magyarázták.
„gyógymódok” a középkorban
|
E középkori hangulat tetőfokát
az inkvizíció megalapulásával éri el. Az egyház biróságaként,
a XIII. és az ezt követő századokban, többek között
számtalan elmebeteget kerget a halálba, akik áltlában
más természetük miatt bűnhődtek. A XV. században jelennek
meg először Európa nagyobb városaiban a jellegzetes
„börtönök”, amelyek sötét, piszkos celláiban, megkötözve
tartották a betegeket, inkább vadállatokhoz, mint emberekhez
méltó feltételek között. Sajnos ez a kép maradt fönt
a következő háromszáz évben.
|
|
|
 |
 |
| Az
Aggokháza gondozottjai pillanatnyilag nagyon rossz
körülmények között élnek. A nem megfelelő higiénia,
az átalakításra váró helyiségek és a rossz komfort,
csak néhány a sürgős megoldást igénylő problémák
közül. Az otthonnak leginkább pénzbeli segélyre
van szüksége. [tovább...] |
|
 |
|
|
|
 |
 |
 |
| Ha
kérvényezni szeretné egy jövendőbeli
|
|
| gondozott
fölvételét az otthonba, kérjük, töltse
ki a következő űrlapot [tovább...] |
|
|
|
|
 |
 |
| Ha
munkát szeretne vállalni az Aggokházában,
kérjük, töltse ki a következő kérdőívet
[tovább...] |
|
|
|
|
|
 |