A Tisza az utolsó oázisok egyike, amelynek iszapos medrében még mindig fejlődik a Palngenia longicauda családból származó, a lakosok körében Tiszavirágnak nevezett rovar lárvája. A Tisza a bolygón megmaradt utolsó két hely egyike, ahol ez a rovar még mindig látható.
A Tiszavirág, szabály szerint minden év júniusában jelent meg, amikor rajban, e siksági folyó csendes vize fölött előadta csodálatos szerelmi táncát. Azt mondják a Tisza halászai, fürdőzői, kirádulói és az egyszerű kíváncsiskodók, hogy az utóbbi években igen ritkán látják őt. Mind ritkábban talákozhatnak vele a Tisza felszínén és iszapos, sekély vizében. Az emberek pedig ebben reménykednek. Más nem is marad hátra, mint hogy higgyenek abban, hogy egy élőlény még mindig itt van, és egy soha nem öregedő érzelmet ápol magában. Egy érzelmet, amely az öregeket is mind végig fiatallá teszi – ez a szeretet érzelme! Más nem marad hátra, mint vele együtt minden eljövendő napnak örülni, mert, talán épp aznap pillantják meg, amint a víz fölött előadja szerelmi táncának veleszületett lépéseit. Az élet iránti szeretet azokban az években, amikor ők magukban is, egyesek számára jelentéktelenné válnak, a legkiadósabbb források egyike, amelyről kedv és remény meríthető a jövőre.